Szekszárdi pincék kincsei

Voltatok-e már olyan borkóstolón, ahol a borászok egymással kóstoltatták a boraikat?! Na az egy különleges élmény! Itt nincsenek gyengébb meg jobb borok! Itt vannak jobbak és még jobbak. Néha talán a legjobbak...

Ezért van az, hogy időt és fáradtságot nem kímélve havonta egyszer megpróbálunk eljutni a szekszárdi Borkultúra Szabadegyetem komoly színvonalú rendezvényére, ahol alkalmanként más-más témát körüljárva, szakavatott borászok kommentárjaival kóstolhatunk igen finom borokat az ország minden tájáról, sőt néha azon túlról is.

PTE Illyés Gyula Kar fotója

Most is összebeszéltünk barátaimmal, és négyen bejelentkeztünk a szeptember 26-i rendezvényre - ám mivel a végén valahogy haza is kell jutnunk, így hármunkat elkísérte élete párja is, akik ilyenkor némi tea és süti mellett beszélgetve várják ki, hogy férjeik borvirágos jókedvvel előkerüljenek... Nos így heten bepréselődtünk az igen szűken épp ennyi személyre méretezett Touranba és pár traffipax figyelő kamerájától kísérve elgurultunk Szekszárdra.

A legjobb szekszárdi borászok borait kóstolhattuk meg most, nem is keveset - összesen 11-et! A Dúzsi-féle rozé kivételével mind vörösbor volt, azok közül is a komolyabbak: cabernet savignon, cabernet franc és a jórészt ezekből készített cuveék. Aki járatos a borok világában, az nem lepődhet meg ezen, hiszen Villány mellett Szekszárd is alapvetően a vörösborok hazája. 

Még egy közös tulajdonságuk volt ezeknek a fantasztikus boroknak: a rozé kivételével az összes alkoholtartalma felülről überelte a 14%-ot... Mégis büszkén mondhatom, hogy némi jókedven túl semmi bajunk nem lett tőlük, nem fájdult meg másnapra a fejünk, más következményekről nem is beszélve. A finom borokra visszagondolva kellett azért ehhez némi mértékletesség és önuralom, így bizony némelyik borból fájó szívvel, de nem ittuk meg a teljes kóstolóadagot.

Ime a "sor":

Ha most azt várjátok, hogy komoly elemzésbe bocsátkozom a különböző borokról, akkor csalódni fogtok! A statisztikáim szerint ugyanis nem igazán igénylitek (legalábbis tőlem...). Tán tudtok valamit? Jó, elismerem, nem vagyok én egy nagy sommelier. Még csak nem is szeretem annyira a bort. De azt a misztériumot, amit köréjük gyártanak, azt annál inkább! Hogyan, mit, mivel, mikor és úgy egyáltalán?! Imádok kóstolgatni, összehasonlítgatni, megérezni egy-egy gyümölcsös ízt, valamilyen különleges karaktert! Most csak néhány benyomásomnak próbálok hangot adni röviden. Talán inkább csak kedvet csinálni az ilyen rendezvényeken való részvételekhez...

PTE Illyés Gyula Kar fotója - és pont rólunk...:-)

Dúzsit már említettem, ő kimondottan a kiváló rozéiról ismert, amolyan "rozé-király". A bemutatott borát többek között Cannes-ban is aranyéremmel díjazták. Dúzsit bárki, bármikor nyugodtan választhatja, ha rozéivásra adná a fejét! Telt illatú, cabernet savigonból készült rozéja kellő hőfokon tálalva még most, egy év után is ereje teljében volt. Csak aztán vigyázzatok, mert utána már majd' minden más rozé kicsit gyengécskének fog tűnni. Én talán még a villányi Tiffán Imre rozéját merném méltó ellenfélként említeni, azt épp most ellenőriztem a pécsi Pezsgő és Bornapokon és most sem csalódtam benne - épp úgy, mint sok-sok évvel ezelőtt is, mikor először találkoztam vele. Ha van más jó rozéról ismeretetek, szívesen várom a tippeket! Én a rozéknál is szeretem kiérezni a gyümölcsös ízeket, teltebb, összetettebb karaktert.

A vörösborok közül pedig most egyedül a Vida Péter 2003-as Kadarkáját említeném meg külön. Egyrészt mert ez is kicsit kilógott a sorból, a mostanában divatos cabernet alapú vörösborok közül, másrészt mert ez nálam űberelte is azokat. Én valahogy úgy könyveltem el eddig a kadarkát, mint egy jófajta asztali bort, egyszerűbb, frissebb ízvilággal, világosabb vörös színnel, szóval inkább valami átmenetként a rozé és a testesebb vörösborok között. Nos Vida Péter - amúgy 2011-ben az "Év bortermelője" - igencsak átírta az én elméletemet... Ez a különleges Kadarka mélybordó színével, erőteljes aszalt gyümölcsös, meggyes, töppedt, tömör ízeivel rátette aznap este a pontot az i-re! Egy apró hibája volt csak ennek a nemes nedűnek: kereskedelmi forgalomban nem kapható... Mert ezt a csodát még a borász is csak jeles napokon teszi ki otthon az asztalra - meg ha hozzá méltó nagy borászoknak szeretne valami igazán komolyat megmutatni. És mi most egy ilyen alkalomnak részesei lehettünk!!!

Lehetne itt persze még jó pár borról regényeket írni, hiszen a felvonultatott borok között ott volt a Takleré, Vesztergombié, Mészáros Pálé, stb. Ugye őket sem kell bemutatnom? És a többiek is igazán mind méltóak voltak arra, hogy bekerüljenek ebbe a borsorba. Számomra zavarba ejtően hasonlóak voltak az ízek és egyetlen egy sem volt, amire bármi gyengébb jelzőt lehetne ragasztani! Jó szívvel ajánlom a fesorolt borok bármelyikét! 

Ha megtehetitek, Ti is látogassatok el a szekszárdi Egyetem valamelyik rendezvényére! Az éves programot megtaláljátok a honlapjukon! De hasonló magas színvonalú rendezvények bőven akadnak ám Budapesten is, csak rá kell keresni az interneten! Megéri néha így is kóstolni - hogy egy kicsit tényleg közelebb kerüljünk a borok tudományához!

A borkóstoló után be szoktunk még ülni vacsorázni valahová, mert valaminek fel kell azért szívni ezt a nem kevés alkoholt... De most úgy jártunk, hogy a szekszárdi Yankee Pub - ahol igen bevált és általunk kedvelt fogás a chilis bab - úgy tűnik nem egyeztetett a rendezvény szervezőivel és botor módon épp ezekre a napokra iktatott be valami felújítást. Ajtó bezárva, tatarozást hirdető tábla kilógatva... Épp másnap nyitottak újra... Elindultunk hát étlen hazafelé, de azzal a feltett szándékkal, hogy nem hagyjuk ezt annyiban - hiszen az út mentén több étterem is kínálja magát, valamelyik csak befogad még minket így este 9 felé is! Szerencsénk lett, Mecseknádasd előtt, a Bagoly csárdában kaptunk még vacsorát, nem is akármilyent. Aki ismer, esetleg olvasta korábbi bejegyzéseimet, az már  nem is fog meglepődni, de én tócsnit ettem, az egyik örök kedvencemet, amibe itt csirkemellet göngyöltek. Ízletes volt, és a zsírtól sem tocsogott. Heten voltunk, különböző fogásokat kértünk, mégis gyorsan elkészült minden és senkinek nem volt panasza. Ráadásul a limonádéjuk is kiváló (mert azért alkoholost már nem mert itt egyikünk sem inni)! Egyszóval kitűnő a választék, gyors és kifogástalan a kiszolgálás, szívesen ajánlom mindenkinek! Egyszer talán majd komolyabb figyelmet is szentelek ennek az étteremnek... Talán a tartalmas vacsorának is  köszönhető, hogy nem lett semmi bajunk ennyi bor után másnapra! Nektek viszont remélem kedvet csináltam felbontani egy jó bort, esetleg meglátogatni a kedvenc éttermeteket... Vagy persze az említettek valamelyikét...

Árpádhegy Pince - Tokaji aszú 2003

Az elmúlt héten minden este egy édes tokaji bort kortyolgattam - a tállyai Palota Borház Sweet elnevezésű cuvee-jét.

Fura módon képtelen voltam eldönteni, hogy mit is érzek vele kapcsolatban. Azt gondolom, egy iható, kellően édes borocska volt, furmint, sárga muskotály és hárslevelű szőlőkből készült 2008-ban. Kinézetre szép aranysárga, enyhén olajos lefolyású, szinte aszús jelleget mutató bort láttam. De sem az illatát, sem az ízét illetően nem tudtam igazán egyedi jegyeket felfedezni. Szóval mindössze ennyire tellett vele kapcsolatban...

Ezért aztán elhatároztam, hogy régi kedvencem, a szerencsi Árpád-hegy Pince egyik remekművével teszek ellenpróbát, felnyitok egy 2003-as, 5 puttonyos Tokaji aszút, vajon arról tudok-e érdemleges megállapításokat tenni?! Most a száraz borok kedvelőit arra kérem, ne figyeljenek ide...

Jó, el kell ismernem, nem azonos kaliberű borocskáról van itt szó, kérem szépen! Már eleve a 2003-as évjárat - ezen évszázad talán eddigi legjobb éve volt a tokaji borvidéken. Nem véletlen, hogy kimondottan ezt az évjáratot vettem ott, Szerencsen, személyesen Varkoly István szőlősgazdától. És nem csak egy üveggel, ha már...:-) Sajnálom, de kicsit elfogult vagyok, ha István borairól kell beszélnem... Ezt csak az értheti, aki ismeri a gazdát, hallgatta már a borairól, a szőlészetről, a termőföldről szóló beszámolóit, aki szívét-lelkét is beleteszi minden egyes palackba! Igazi kézműves remekek ezek, méltó vetélytársa a tokaji borvidék legnevesebb borászataiból kikerülő hasonló nedűknek!

Gyönyörű, tiszta, aranylón csillogó bor, mélysárga színe sejteti nemes tartalmát. Testes, méltósággal csurog le a pohár oldalán. A pohárba beleszagolva szinte orrba vág tömény illata, mely édeskés, jellegzetesen aszús, talán hársmézes, némi citrusos, érett sárgabarackos jegyekkel. Szinte látom magam előtt a töppedt aszúszemeket, amikből készült! Valójában illata ennek ellenére sem mutat olyan gazdagságot, amellyel ízeiben találkozom. Itt aztán töményen megkapom az előbb említett telt, mézes, kajszis, citrusos ízvilágot, leírhatatlan ízorgiában van részem, amin nem is csodálkozom, ugyanis 144 g/l cukortartalommal, ugyanakkor 7,4 g/l savértékkel olyan tökéletes egyensúlyban van ez az aszú, ami csak a legjobbaknak adatik meg. Hihetetlenül édes, ugyanakkor kellően savanykás ízösszetevőinek köszönhetően egy pohárka erejéig talán még azoknak is merem ajánlani, akik nem annyira az édes borok kedvelői! Mert ezt meg kell kóstolni ahhoz, hogy az ember rájöjjön, mit is jelent nekünk TOKAJ, miért olyan különleges része ez a világnak! Nincs még egy hely a Földön, ahol ezek az ízek ilyen módon megvalósíthatóak lennének! Én magam nem tudom, hogyan fogom megállni, hogy ne igyak meg mindjárt még egy pohárkával belőle! A feléig sem jutottam ennek a beszámolónak és már üres volt a poharam...:-( Ezt a bort nem sütemények kísérőjének ajánlom! Nincs az a sütemény, amelyik versenyre kelhetne vele! Ezt így, önmagában kell megkóstolni, ízlelgetni, mellette kellemesen elbeszélgetni, vagy csak egyszerűen elmélkedni, élvezni a napsütést, amit körénk varázsol! Szerencsére ezek az ízek sokáig elkísérnek, kellemes, savanykás utóízét még mindig érzem!


Ha tehetitek, legalább egyszer kóstoljatok meg egy igazi tokaji aszút! Ne a nagyáruházak alsó polcairól válasszátok és legyen legalább 5 puttonyos, valamelyik jó hírű tokaji pincészettől! Akkor szerintem Ti is fogjátok tudni, miről is beszéltem most. Persze a legjobban akkor jártok, ha a Tokaji borvidékre el tudtok jutni és ott, megbízható helyen kóstoljátok meg a boraikat. Akkor viszont ne hagyjátok ki Szerencsen az Árpád-hegy Pincét! Sem a boraiban, sem a vendéglátásban, sem pedig az igen kedvező áraiban nem fogtok csalódni! Egészségetekre!

Karácsony esti édes gyönyör

Karácsony este nem akármilyen desszertek kerültek az ünnepi asztalra. A szinte kötelezőnek számító bejgli és gesztenyés kifli mellett a képviselőfánk és talán minden sütemények legédesebbike, a Brownie is helyet kapott az asztalon. Ilyen desszertek mellé bort választani is kihívásnak számít.

A szerencsi Árpád-hegy Pince 2010-es kései szüretelésű, édes Kabar bora kiválóan vette az akadályt és mesésen illett az ünnepi desszertekhez. 

Szerintem a legtöbben még nem is hallottatok erről a szőlőfajtáról - ami egyelőre alig 1%-át teszi ki Tokaj szőlőtermő területeinek. Jómagam is először találkoztam vele. De utánanéztem: a kabar a hárslevelű és Bouvier szőlőfajták keresztezéséből létrejött, apró bogyójú, mérgeszöld levelű, de magas cukortartalommal bíró, kiválóan aszúsodó szőlőfajta, amelyik mindössze 2006 óta számít hivatalosan elfogadott tokaji borszőlőnek. Nevét sem akárhonnan kapta: a honfoglalás korában a 7 magyar törzshöz csapódó kabarok telepedtek meg a tokaji borvidéken és ők már akkor kiválóan értettek a szőlőtermesztéshez.

Ehhez a borhoz a kiváló adottságokkal rendelkező mádi Betsek dűlőben érlelt szőlő szolgáltatta az alapanyagot. Kinyitás után kissé megszellőztetve az üveget hamar előtűntek a mézes és citrusos illatjegyek - ami ízeiben még erőteljesebben kibontakozott. A hárs és akác mézessége kiváló egyensúlyban van a citrusgyümölcsök fellelhető savanykás jellegével. Én egy pici körtét és sárgabarackot is kiéreztem ebből a Varkoly Istvánék által igen jól eltalált kompozícióból. Mindez nem túl magas, 12%-os alkoholtartalom és a komolyabb aszúkéval vetekedő legalább 120 g/l (!) cukortartalom mellett. A  kb. 6,5 g/l savtartalom miatt azonban mégsem tolakodó az édessége, ízei, illatai jól érvényesülnek az említett ünnepi sütemények mellett. A hamar kiürülő pohárba később beleszippantva is jól érezhető a töppedt aszúszőlő illata.

Ha jól sejtem, az Árpád-hegy Pince neve sem ismerős még sokak számára... Pedig megérdemelnek néhány dicsérő szót! Az egyelőre 7 hektár szőlőt művelő kézműves borászat remekművei méltán vetekednek a legnevesebb tokaji borászok nedűivel! Varkoly István tulajdonos - egyben a közismert Degenfeld birtok szőlésze - ügyesen ötvözi a régi hagyományokat és új trendeket. Ha arra jártok, érdemes a pincéjüket felkeresni! Igazi tokaji kézműves borok megfizethető áron...