Szekszárdi pincék kincsei

Voltatok-e már olyan borkóstolón, ahol a borászok egymással kóstoltatták a boraikat?! Na az egy különleges élmény! Itt nincsenek gyengébb meg jobb borok! Itt vannak jobbak és még jobbak. Néha talán a legjobbak...

Ezért van az, hogy időt és fáradtságot nem kímélve havonta egyszer megpróbálunk eljutni a szekszárdi Borkultúra Szabadegyetem komoly színvonalú rendezvényére, ahol alkalmanként más-más témát körüljárva, szakavatott borászok kommentárjaival kóstolhatunk igen finom borokat az ország minden tájáról, sőt néha azon túlról is.

PTE Illyés Gyula Kar fotója

Most is összebeszéltünk barátaimmal, és négyen bejelentkeztünk a szeptember 26-i rendezvényre - ám mivel a végén valahogy haza is kell jutnunk, így hármunkat elkísérte élete párja is, akik ilyenkor némi tea és süti mellett beszélgetve várják ki, hogy férjeik borvirágos jókedvvel előkerüljenek... Nos így heten bepréselődtünk az igen szűken épp ennyi személyre méretezett Touranba és pár traffipax figyelő kamerájától kísérve elgurultunk Szekszárdra.

A legjobb szekszárdi borászok borait kóstolhattuk meg most, nem is keveset - összesen 11-et! A Dúzsi-féle rozé kivételével mind vörösbor volt, azok közül is a komolyabbak: cabernet savignon, cabernet franc és a jórészt ezekből készített cuveék. Aki járatos a borok világában, az nem lepődhet meg ezen, hiszen Villány mellett Szekszárd is alapvetően a vörösborok hazája. 

Még egy közös tulajdonságuk volt ezeknek a fantasztikus boroknak: a rozé kivételével az összes alkoholtartalma felülről überelte a 14%-ot... Mégis büszkén mondhatom, hogy némi jókedven túl semmi bajunk nem lett tőlük, nem fájdult meg másnapra a fejünk, más következményekről nem is beszélve. A finom borokra visszagondolva kellett azért ehhez némi mértékletesség és önuralom, így bizony némelyik borból fájó szívvel, de nem ittuk meg a teljes kóstolóadagot.

Ime a "sor":

Ha most azt várjátok, hogy komoly elemzésbe bocsátkozom a különböző borokról, akkor csalódni fogtok! A statisztikáim szerint ugyanis nem igazán igénylitek (legalábbis tőlem...). Tán tudtok valamit? Jó, elismerem, nem vagyok én egy nagy sommelier. Még csak nem is szeretem annyira a bort. De azt a misztériumot, amit köréjük gyártanak, azt annál inkább! Hogyan, mit, mivel, mikor és úgy egyáltalán?! Imádok kóstolgatni, összehasonlítgatni, megérezni egy-egy gyümölcsös ízt, valamilyen különleges karaktert! Most csak néhány benyomásomnak próbálok hangot adni röviden. Talán inkább csak kedvet csinálni az ilyen rendezvényeken való részvételekhez...

PTE Illyés Gyula Kar fotója - és pont rólunk...:-)

Dúzsit már említettem, ő kimondottan a kiváló rozéiról ismert, amolyan "rozé-király". A bemutatott borát többek között Cannes-ban is aranyéremmel díjazták. Dúzsit bárki, bármikor nyugodtan választhatja, ha rozéivásra adná a fejét! Telt illatú, cabernet savigonból készült rozéja kellő hőfokon tálalva még most, egy év után is ereje teljében volt. Csak aztán vigyázzatok, mert utána már majd' minden más rozé kicsit gyengécskének fog tűnni. Én talán még a villányi Tiffán Imre rozéját merném méltó ellenfélként említeni, azt épp most ellenőriztem a pécsi Pezsgő és Bornapokon és most sem csalódtam benne - épp úgy, mint sok-sok évvel ezelőtt is, mikor először találkoztam vele. Ha van más jó rozéról ismeretetek, szívesen várom a tippeket! Én a rozéknál is szeretem kiérezni a gyümölcsös ízeket, teltebb, összetettebb karaktert.

A vörösborok közül pedig most egyedül a Vida Péter 2003-as Kadarkáját említeném meg külön. Egyrészt mert ez is kicsit kilógott a sorból, a mostanában divatos cabernet alapú vörösborok közül, másrészt mert ez nálam űberelte is azokat. Én valahogy úgy könyveltem el eddig a kadarkát, mint egy jófajta asztali bort, egyszerűbb, frissebb ízvilággal, világosabb vörös színnel, szóval inkább valami átmenetként a rozé és a testesebb vörösborok között. Nos Vida Péter - amúgy 2011-ben az "Év bortermelője" - igencsak átírta az én elméletemet... Ez a különleges Kadarka mélybordó színével, erőteljes aszalt gyümölcsös, meggyes, töppedt, tömör ízeivel rátette aznap este a pontot az i-re! Egy apró hibája volt csak ennek a nemes nedűnek: kereskedelmi forgalomban nem kapható... Mert ezt a csodát még a borász is csak jeles napokon teszi ki otthon az asztalra - meg ha hozzá méltó nagy borászoknak szeretne valami igazán komolyat megmutatni. És mi most egy ilyen alkalomnak részesei lehettünk!!!

Lehetne itt persze még jó pár borról regényeket írni, hiszen a felvonultatott borok között ott volt a Takleré, Vesztergombié, Mészáros Pálé, stb. Ugye őket sem kell bemutatnom? És a többiek is igazán mind méltóak voltak arra, hogy bekerüljenek ebbe a borsorba. Számomra zavarba ejtően hasonlóak voltak az ízek és egyetlen egy sem volt, amire bármi gyengébb jelzőt lehetne ragasztani! Jó szívvel ajánlom a fesorolt borok bármelyikét! 

Ha megtehetitek, Ti is látogassatok el a szekszárdi Egyetem valamelyik rendezvényére! Az éves programot megtaláljátok a honlapjukon! De hasonló magas színvonalú rendezvények bőven akadnak ám Budapesten is, csak rá kell keresni az interneten! Megéri néha így is kóstolni - hogy egy kicsit tényleg közelebb kerüljünk a borok tudományához!

A borkóstoló után be szoktunk még ülni vacsorázni valahová, mert valaminek fel kell azért szívni ezt a nem kevés alkoholt... De most úgy jártunk, hogy a szekszárdi Yankee Pub - ahol igen bevált és általunk kedvelt fogás a chilis bab - úgy tűnik nem egyeztetett a rendezvény szervezőivel és botor módon épp ezekre a napokra iktatott be valami felújítást. Ajtó bezárva, tatarozást hirdető tábla kilógatva... Épp másnap nyitottak újra... Elindultunk hát étlen hazafelé, de azzal a feltett szándékkal, hogy nem hagyjuk ezt annyiban - hiszen az út mentén több étterem is kínálja magát, valamelyik csak befogad még minket így este 9 felé is! Szerencsénk lett, Mecseknádasd előtt, a Bagoly csárdában kaptunk még vacsorát, nem is akármilyent. Aki ismer, esetleg olvasta korábbi bejegyzéseimet, az már  nem is fog meglepődni, de én tócsnit ettem, az egyik örök kedvencemet, amibe itt csirkemellet göngyöltek. Ízletes volt, és a zsírtól sem tocsogott. Heten voltunk, különböző fogásokat kértünk, mégis gyorsan elkészült minden és senkinek nem volt panasza. Ráadásul a limonádéjuk is kiváló (mert azért alkoholost már nem mert itt egyikünk sem inni)! Egyszóval kitűnő a választék, gyors és kifogástalan a kiszolgálás, szívesen ajánlom mindenkinek! Egyszer talán majd komolyabb figyelmet is szentelek ennek az étteremnek... Talán a tartalmas vacsorának is  köszönhető, hogy nem lett semmi bajunk ennyi bor után másnapra! Nektek viszont remélem kedvet csináltam felbontani egy jó bort, esetleg meglátogatni a kedvenc éttermeteket... Vagy persze az említettek valamelyikét...

John Bull Pub - Szeged

Tudom, kicsit eltűntem...
Röviden: építkeztem.
De most már beköltöztünk, itt vagyok megint...

Egyik kedvenc éttermemet szeretném most bemutatni. A Szeged belvárosában található John Bull Pubban nem most fordultam meg először. Szívesen térek ide mindig vissza, hiszen évszakhoz illő specialitások, mindig újabb étel"varázslatok" teszik színessé az amúgyis igen változatos étlapot. 

Mikor a bemutatását próbáltam megfogalmazni, először az jutott eszembe, hogy kissé eklektikus, de valójában ez nem a stílusára, hanem arra vonatkozik, hogy vannak boxok, szabadon álló asztalok, nagyobb "szeparék", kicsit mintha egyszerre lenne kávézó, elegáns kocsma és étterem, sőt pinceborozója is van. Ugyanakkor a kimondottan klasszikus stílus fölött most már ott villódznak a nagy plazmaképernyők, ahol folyamatosan sportcsatornák műsorait nézhetjük.

Szívesen ülök ki az étterem teraszára, ahol közben elnézegethetem az utcai jövést-menést, de most a 35 fokos hőség beűzött a kényelmes és jól klimatizált belső részbe.

Éhes voltam már kora délutánra, így bevállaltam elsőnek egy "Korianderes sajtlevest vegyes sajtokból, mandulaolajjal pirított tökmaggal", mégpedig cipóban szervírozva. Szerintem ez a krémleves nagyon jól passzol a cipóhoz, amit meg imádok "tányérként". Erről mindig Mátyás király juhászának a "kanala" jut eszembe, amikoris elfelejtettek neki a tányér mellé evőeszközt is szervírozni és igen találékonyan a kenyér héjával kanalazta ki az ételt... A cipó kellően megpirítva, hasonlóképp a tökmagok is, amik igen jól kiegészítették az ízletes sajtokból összeállított krémlevest. Ízeiben a koriander, füstölt és talán még a kékpenészes sajt ízei is elegyedtek nem agresszív, de erőteljes ízkompozíciót alkotva. Sajtlevesből soha rosszabbat!

Főételként egy tartalmas salátát választottam - tudván, hogy a desszertet sem vagyok hajlandó kihagyni. A "Főszakács salátája" friss zöldségekkel, sajt szeletekkel, főtt tojás karikákkal (nekem ez igen bejön a salátáknál és szendvicseknél), sonkával, grillezett pulyka- és bélszíncsíkokkal, külön kis tálkákban tálalt Roquefort- és francia salátadresszinggel. Ha jól belegondolok, akár meg is fordíthattam volna a leves és saláta sorrendjét... Ez tényleg tartalmas saláta. nagyon jó a kétféle hús párosítása, a sonkát igazából mellettük eléggé fölöslegesnek éreztem, teljesen háttérbe szorult. Nekem talán a paprika nem jött be annyira - csak azért, mert salátákban nem annyira kedvelem. Ha helyette valamiféle leveles saláta is került volna ebbe a fogásba, akkor nekem még jobban tetszett volna. Különösen azzal a finom Roquefortos dresszinggel, ami valóban kékpenészes sajt felhasználásával készült és tökéletes kiegészítője volt a húsok és zöldségek kavalkádjának. A sajtot nem rezelték rá a szokásos módon a salátára, hanem a képen látható szeletekben volt odatéve, de mivel a többi alkotórész sem volt túl apróra vágva, ezért nagyon jó volt így enni a hússzeletkék mellé.

Na és a desszert! "Belga csokoládékrém brulée kandírozott naranccsal". Mmmm! Ezt már hosszabb gondolkodás nélkül választottam, hiszen korábban már kipróbáltam és igen bejött. Persze csak az kóstolja meg, aki szereti a töményebb gyönyöröket, mert ez nem az a habos, könnyű desszert. De az a csokoládékrém! Nagyon csokis, nem túl édes, pont kellően krémes, majdnem mint egy trüffelkrém. Tetején pedig az isteni ropogós kandírozott narancsforgácsokkal... Imádom, ahogy a narancs savanykás íze ellensúlyozza a krém édeskésségét! És a tálalása is nagyon rendben van! Méltó megkoronázása volt ennek az ételsornak.

Egy ilyen étteremnél idén már talán nem is kell azon csodálkozni, hogy kapható volt mindemellé igazi citromos limonádé, annak rendje és módja szerint teletömve jégkockákkal és citrom-limedarabokkal. Nálam üdítőből nyáron ez volt a sláger, amerre jártam, lehetőleg mindenhol ezt kértem - és szinte mindenhol tudnak is mostanában szolgálni vele.

Nos valami hasonlóra számíthat mindenki, aki ide betér - és mellé gyors és figyelmes kiszolgálást kapunk. Pénzről pedig úriember nem beszél...